Hol tartunk most?

Az első évben a NUTRIMAN konzorcium összegyűjtött egy részletes listát a nitrogén, foszfor tápanyagok visszaforgatásának témakörében megtalálható kiforrott, innovatív, kutatási eredményekről. Közel 600 tápanyag-visszapótlással kapcsolatos projekt került azonosításra és meghívásra a NUTRIMAN programba, többek között a H2020, FP7, LIFE, Interreg és más nemzeti- és nemzetközi projektből. Ezek az EU28 technológiák, módszerek, termékek már alkalmazhatóak, de jelenleg még a nagy és kisüzemi mezőgazdasági szakemberek sem ismerik kellőképpen őket.

A NUTRIMAN kérdőívére érkezett válaszok alapján megállapíthatjuk, hogy az EU-s kutatási programok nagy része kiegyensúlyozatlan és elsődlegesen alacsony TRL (technológiai érettségi szint) szinttel rendelkezik. Minél magasabb a TRL szint, annál kiforrottabb a technológia vagy termék. A legtöbb elméleti kutatási tevékenység esetébenegy innovációs szakadék továbbra is fennáll, ezért a NUTRIMAN pályázatból kizárásra kerültek. Csak kevés KFI-projekt demonstrálta a prototípusát egy működő környezetben TRL7-es, vagy annál magasabb TRL szinten továbbá a „jogszerű marketing” jogi státusza az EU-s, illetve tagállami szerint megtervezésre került, és a felhasználók számára már igazolt.

A NUTRIMAN Mezőgazdasági Termelők Tanácsadó Testületét (FAB) annak érdekében állítottuk fel, hogy minél átláthatóbb legyen a legjobb elérhető tápanyag visszapótlással foglalkozó technológiák és termékek értékelése, kiválasztása. Képzett mezőgazdasági szakemberek vesznek részt ebben a testületben. Ezen felül, már elkezdtük összegyűjteni a különböző projektekhez készült EIP-AGRI formátumú, gyakorlat-orientált összefoglalókat, többek között ismertetőt és képzési anyagokat.

Mi vár ránk?

2019 Októberétől, a második projektévben, az első 20-30 összefoglaló ismertetőkkel, képzési anyagokkal alátámasztva, nyolc nyelven felkerül a NUTRIMAN gazdálkodói felületére. Továbbá számos műhelymunka kerül megrendezésre a témával kapcsolatban Európa szerte.